Tudta-e?
A szilva magas antioxidáns tartalma mellett – mely csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, rákos megbetegedések kockázatát, valamint az öregedési folyamatokat is lassítja – a B-vitamin csoport tagjait is bőven tartalmazza. E vitaminok védik az idegeket, így megóvnak minket a stressz káros hatásaitól; valamint elengedhetetlenek a szervezet optimális anyagcseréjéhez, segítve az agyműködést – a gondolkodást, memóriát, tanulást -. A szilvában található vas a vérképzés mellett az agyműködés serkentéséhez, illetve a fáradtság elűzéséhez is hozzásegít minket.

Bécsi szilvalekváros derelye

gyorsfagyasztott

Bár neve bécsi származást sejtet, nálunk is elterjedtté vált ez a finomság – a tradicionális gombóc formát ugyanis időnként örömmel váltjuk derelye alakú étekre. Míg elődeink délutánokat töltöttek a derelye aprólékos megformázásával, elénk most készen kerülhet a fagyasztóból és csupán perceket vesz igénybe kifőzése.

A Szilvalekváros Derelye töltelékét képező szilvalekvárt előszeretettel teszik el a háziasszonyok, mivel jóval kevesebb cukor elegendő elkészítéséhez, mint a többi gyümölcs esetében. Ez a szilva magas gyümölcscukor tartalmának köszönhető – emellett azonban élelmi rostban is bővelkedik, ami az elfogyasztott cukor felszívódását lassítja, így bevitele nem okoz hirtelen vércukorszint emelkedést. Aszalással,lekvárkészítéssel a szilva értékes alkotórészei – mint a kálium, vas, A- és E-vitamin - még inkább koncentrálódnak, így lekvárja egészséges töltelékét képezi édességeinknek. További információk a vitaminokról.

Felhasználási útmutató

A derelyék főzését fagyasztott állapotban kell megkezdeni bő, forrásban lévő, sós vízben. Amikor feljönnek a víz felszínére a szilvalekváros derelyék, a forralást még néhány percig folytatjuk. Ezután a derelyéket leszűrjük, majd zsiradékban pirított zsemlemorzsában forgatva porcukorral meghintve tálaljuk.

Átlagos tápanyag összetétel 100 g-ban

Összetevő Mennyiség
Energia 848 kJ / 202 Kcal
Fehérje 5,5 g
Szénhidrát 40,4 g
Zsír 1,5 g

Kiszerelések

Háztartási Gasztro Ömlesztett
15 x 600 g 4 x 2,5 kg 1/10 kg